Hírek
2012. Szeptember 04. 12:40, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Jobbik: Navracsics Tibor tegyen meg mindent a kommunista bűnösök felelősségre vonása érdekében!

A Jobbik felszólítja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, "ne csak szavakban, hanem tettekben is tegyen azért, hogy legyen igazságszolgáltatás Magyarországon" és vonják felelősségre a "kommunista bűnösöket" - jelentette ki Szilágyi György országgyűlési képviselő kedden.
A jobbikos politikus budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Navracsics Tibor a Kossuth Rádió augusztus 19-i Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: míg a Csatáry-ügy egyik pillanatról a másikra nemzetközi téma lett, addig Biszku Béla, illetve Mátsik György ügyéről hallgat a nemzetközi sajtó. A tárcavezető kiemelte azt is: jelenleg is találkozhatunk olyan emberekkel, akik működtették valamelyik totalitárius rendszert, akik nagy valószínűséggel másokat az életüktől megfosztottak. Itt él közöttünk a múlt, itt vannak a túlélők, és sok esetben itt vannak a tettesek is - hangsúlyozta. Szilágyi György emlékeztetett arra is, hogy a Jobbik Biszku Béla ellen 2010. augusztus 6-án tett feljelentést az ügyészségen a kommunista bűnök tagadása miatt. Az ügyben a vádhatóság 2011 januárjában vádat is emelt, februárban pedig az eljáró bíróság kérte az Alkotmánybíróság véleményét és addig felfüggesztette az eljárást. A testület februárban kijelentette, hogy soron kívül foglalkozik az üggyel, de azóta sem hozott döntést. Az ellenzéki párt "maximálisan egyetért" Navracsics Tibor szavaival és a Jobbiknak meggyőződése, hogy a volt kommunista bűnösök leszármazottai, gyermekei, rokonai az igazságszolgáltatás berkein belül tevékenykednek és jelenleg is akadályozzák a bűnösök felelősségre vonását. Éppen ezért a Jobbik felszólítja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy mozdítsa ki a holtpontról ezeket az ügyeket és ne csak szavakban, hanem tettekben is tegyen azért, hogy legyen igazságszolgáltatás Magyarországon - hangoztatta Szilágyi György, aki úgy véli, hogy erre azért is szükség lenne, mert az elszámoltatásra "óriási társadalmi igény van".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 19. 08:31, szombat | Belföld
Nagy István: a saját állatai megóvása érdekében minden gazdálkodó továbbra is tartsa be a hatósági előírásokat
Nagy István nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, hogy a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen.
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése
2025. Április 18. 09:46, péntek | Belföld
NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
2025. Április 18. 09:45, péntek | Belföld
Meteorológia: Mezőkovácsházán 30,6 Celsius-fok volt csütörtök délután
Csütörtökön először haladta meg a hőmérséklet Magyarországon ebben az évben a 30 Celsius-fokot - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.