Hírek
2012. Május 14. 18:10, hétfő |
Helyi
Forrás: InfoOrosháza.hu
Lezajlott a Születés Hete rendezvénysorozat

Bánkiné Révész Adrienn, az orosházi rendezvény főszervezője számolt be a Születés Hete előkészületeiről, a szervezésről és a célokról.
A Születés Hete egy országos rendezvénysorozat, melyen minden településen egy csapat dolgozik. Egy olyan csapat, akiket a lelkesedés hajt előre, hogy a kismamáknak, kisgyermekes anyukáknak és minden érdeklődőnek olyan információkat adjanak át, amiket intézményes keretek között nem kapnak meg. A legújabb kutatásokról, várandóságról, anyaságról és bizonyos helyzetekre való felkészítésről szólt idén is a Születés Hete. A lelkes csapatban gyermek pszichológustól kezdve, gyermek fogorvoson át kismamák is részt vettek a rendezvény sikerében.
„Már januártól kezdve készültünk, folyamatosan kerestük a szponzorokat. Tavaly rendeztük meg először a Születés Hetét, így volt kitaposott út, amin el tudtunk indulni. Abszolút non-profit rendezvényről van szó, így idén a Facebook, a Twitter és az Iwiw lehetőségeit is felhasználtuk, úgy tűnik, hogy eredményesen, mert sikerült elég sok embert megfogni. „
Bánkiné Révész Adrienn elmondta, hogy a hosszú munka során többször is összeültek a csapattal, hogy az elsődleges cél (új információk átadása) mellett programok is legyenek, ahol közösségben tudnak tájékozódni, játszani a résztvevők. A tavalyi szponzorok közül idén is sokan segítettek, nem csak anyagi támogatással.
Az előadások között volt szó az otthonszülésről, az elsősegélynyújtásról, a babahordozásról, szoptatásról és a családról.
„ Az elsősegélynyújtás iránt nagy érdeklődéssel voltak, amelyet Szilaj Izabella mentőtiszt tartott. Lehet, hogy folytatása is lesz ennek a dolognak, ez is egy fontos terület, mert tudjuk, mikor vészhelyzet van, rögtön kell cselekedni.
Szerettünk volna megmutatni más utakat, amiket persze egyénileg dönt el az anyuka, de szeretnénk, ha változna az intézményes szemlélet is, hogy a mama és a baba kerüljön előtérbe a dolgozókkal szemben. A legtöbb anyuka nem az otthonszülésre vágyik, hanem olyan körülményekre, mint a biztonság, meghittség, nyugalom, minthogyha otthon lenne. Ez egy jogos igény a 21. században. Mi is ezért álltunk e cél mellé.” – nyilatkozta a főszervező.
Az előadásokon kívül, az indiai élő zene, a kerekítő, a rajzpályázat és egyéb programok is népszerűek voltak a hétvégén.
Bánkiné Révész Adrienn köszöni a csapatnak és a támogatóknak az együttműködést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld
Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke
Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.