Az ünnepséget Maginyecz Kata, szociális dolgozó nyitotta meg egy verssel, melyet Zalai Mihály, alpolgármester szavai követtek. Zalai Mihály dicsérettel illette a dolgozókat, akik minden nap segítséget nyújtanak a rászorulóknak. Kiemelte az empátiát és azt a rengeteg erőt és hitet, amivel végzik munkájukat.

Vaszkán Erzsébet, az Egységes Szociális Központ intézményvezetője ezzel az ünnepséggel szeretne kedveskedni a dolgozóknak. „Egy évben legalább egyszer szükség van egy kis megállásra, mikor a szürke hétköznapok terheit elengedhetjük és ünneplőbe bújhatunk.” – mondta az intézmény vezetője. Vaszkán Erzsébet elmondta, hogy az áldozatkész, becsületes munkát egyre nehezebb elvégezni az Egységes Szociális Központ munkatársainak a csökkentett létszám és az anyagi juttatások hiánya miatt, ezért bizakodóbban kell hozzá állni a jövő évhez. Az intézmény vezetője egy szép gondolattal zárta le beszédét, melyet Carl Rogers-től idézett.

Az ünnepi beszédek után díjkiosztás következett, melyeket Vaszkán Erzsébet és Zalai Mihály adott át.

Carl Rogers: Nyitott kézzel szeretni

"Egy könyörületes személy látta, hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból. Segíteni akart neki. Nagyon gyengéden, szálanként bontogatva kitágította a lyukat, kialakított egy kijáratot. A pillangó kiszíbadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem volt képes repülni.
Ez a könyörületes személy valamit nem tudott. Ez pedig az, hogy csak a megszületés, a kibújás küzdelme során tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük.
Ez a pillangó - megrövíditett életét a földön vergődve töltötte, és soha nem ismerte meg a szabadságot. Sosem élt igazán."

Én úgy mondom: nyitott kézzel szeretni.
Ez egy olyan tapasztalat, ami lassan ért meg bennem, a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva. Azt tapasztaltam, hogy muszáj felszabadítanom azt, akit szeretek, mivel, ha görcsösen ragaszkodok hozzá, rácsimpaszkodok, vagy megpróbálom irányítani, azt veszítem el akit megpróbálok megtartani.
Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek - mivel, úgy érzem, én tudom milyennek kellene lennie - akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg - A jogtól, hogy felelősséget vállaljon saját életéért, választásaiért, döntéseiért, létformájáért.
Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat, vagy akaratomat, vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte, megfosztom a fejlődés és a felnőtté érés teljes lehetőségétől. Saját birtoklási vágyammal korlátozom még akkor is, ha jó szándékkal teszem.
A legkedvesebben óvó cselekedeteimmel is csak korlátozni és sérteni tudok. Védelmem, vagy túlzott figyelmességem, a szavaknál ékesszólóbban mondja a másik személynek:
"Te képtelen vagy magadra vigyázni, nekem kell veled törődnöm, vigyáznom rád, mert te az enyém vagy, én vagyok felelős érted."

Ahogy tanulom és gyakorlom, egyre inkább tudom mondani annak, akit szeretek, hogy:
"Szeretlek téged, értékellek téged, tisztellek és bízom benned, hogy birtokában vagy, illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt, képességet, hogy mindazzá váljál, ami lehetséges számodra, ha én nem állok az utadba.
Annyira szeretlek, hogy teljesen felszabadítalak, hogy egymás mellett sétáljunk örömben és bánatban.
Együtt fogok érezni veled, ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj!
Mindig készen fogok állni, hogy veled legyek bánatodban, magányodban, de nem fogom elvenni tőled.
Igyekezni fogok, hogy figyeljek szavaidra, azok jelentésére, de nem igérem, hogy mindig egyet fogok érteni veled.
Nem tudok mindig veled lenni, nem hallom meg mindig, amit mondasz, mert van, amikor magamra kell, hogy figyeljek, magammal kell törődjek, és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled, amennyire tudok."

Tanulom, hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak, akiket szeretek, akikkel törődök, akár szavakkal akár azzal, ahogyan létezem másokkal és magammal.
Ezt úgy hívom: nyitott kézzel szeretni.
Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már egyre jobban megy.