Hírek
2013. Április 22. 09:38, hétfő |
Helyi sport
Forrás: nso.hu, infooroshaza.hu
Orosháza FC: újabb tavaszi vereség
Tudni lehetett, hogy a forduló előtt a bajnokság második helyezettje elleni mérkőzés nem lesz könnyű az Orosháza számára. Ez a várakozás, mondhatni bejött. Győzött a Mezőkövesd, amely a megszerzett három pontjával a tabella élére á
Az Orosházán megszerzett három ponttal a bajnoki tabella élére ugrott a Mezőkövesd. Igaz, a Vasas eggyel kevesebb mérkőzést játszott, a két 42 pontos csapat közül jobb gólkülönbségével a Kövesd vezet.
A mérkőzés első negyed órájában három gól esett, és 2:1-es orosházi vezetéssel vonulhattak az alakulatok pihenőre. Rosszul kezdődött a házigazdák számára a második játékrész, hiszen a 47. percben kiállítottak az Orosháza játékosát, Vargát. (Később a vendégektől is a zuhanyzó alá parancsolták Keményt, de mivel ez már a 86. percben történt, sok jelentősége az ügynek nem lehetett.)
Az emberhátrányba kerülő Orosháza a második félidőben két gólt kapott, így alakult ki a mérkőzés végeredménye a 2:3-as vendégsiker. Mindez azt is jelenti, hogy az élbolytól egyre inkább leszakadt az Orosháza FC, amely ez idő szerint csak a kilencedik helyet foglalja el a tabellán. Az őszi záráskor elért negyedik hely a mából visszatekintve szinte elérhetetlennek tűnik, és ezt támasztja alá az a tény, hogy ez a tavasz kifejezetten gyengére sikerült eddig a dél-békési csapatnak.
Orosháza FC — Mezőkövesd Zsóry SE 2 – 3 (2 – 1)
Gólszerzők: Tóth D. a 8., a 13. ill. Hamar Á. a 11., a 48. és Olasz D. a 66. percben.
Kiállítva: Varga R. a 47. ill. Kemény T. a 86. percben.
Orosháza FC: Molnár F. T. – Varga R., Futaki K., Kerekes I. (Szabó N.), Ondrejó T., Tóth D., Kerepeczki Cs. (Végh A.), Ács L. (Balázs J.), Ramadan, Milenkovic, Makra Zs.
Mezőkövesd Zsóry SE: Szántai L. – Hegedűs Cs., Szalai V., Kardos N., Éles Sz., Lipusz N. (Olasz D.), Bognár I., Farkas B., Petneházi M. (Bagi I.), Hamar Á., Menougong (Kemény T.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 08. 18:00, vasárnap | Belföld
Soltész Miklós: a magyarországi szlovákok számíthatnak a magyar kormányra
A magyarországi szlovákok számíthatnak a magyar kormányra; az együttműködés minden területen jelen van - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Békéscsabán.
2026. Február 08. 14:00, vasárnap | Életmód
Anyatej-kiegészítő tápszereket hívott vissza a Müller
Anyatej-kiegészítő tápszertermékek visszahívását kezdeményezte a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szombaton az MTI-vel.
2026. Február 08. 14:00, vasárnap | Életmód
Napokkal a szilágycsehi templomtorony leomlása előtt észlelték a gyorsuló állagromlást
A román művelődési minisztérium szombati közlése szerint napokkal a szilágycsehi református templom tornyának leomlása előtt észlelték a gyors állagromlását a szakemberek.
2026. Február 08. 11:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
